Egy jó hírrel jöttem ma …

Beszéltem tegnap Petivel és azt mondta, hogy szívesen hozzájárul ahhoz, hogy betekintést nyújtson nektek a bemelegítésbe, úgy ahogyan Én tőle tanulhattam.  Úgy éreztem ha a hitelesség számít, akkor nekem a megfelelő emberrel kell beszéljek. És márpedig számít! Ugye? Legalább is nagyon remélem! Mindig igyekszem majd olyan emberek segítségét kérni a blogomban, akik szívesen segítenek nektek, [...]

Álljunk meg egy szóra!

Na neeem … nem Grétsy László tanár úr kitűnő műsorát szeretném megörökölni, mert ahhoz kevés vagyok, mint Hitlerben a jóindulat! Ennek ellenére, Őt is szívesen látom az oldalamon bármilyen tekintetben. Ha firkálmányaim lektorálja, nekem az is tökkkéletes! Még mielőtt a fejemhez vágnál valamit, gyorsan elmondom kedves olvasóm, hogy talomban marad egyenlőre a melledzés. És hogy [...]

Még tovább!

Főként a has felső része kapott terhelést az előző gyakorlatoktól. Azért írom, hogy főként, mert itt sem tudod elkülöníteni a többi izomcsoporttól a hasad, illetve a has alsó régióját a felsőtől! Mondjuk ez utóbbi nem is célunk igazán!… nézzük a harmadik kis kedvencem! Lábemelés Tök jó kis gyakorlat ez is. Szintén amire figyelj az az, [...]

Menjünk tovább!

Mi is a hasizom, és mi a funkciója? Teljes részletesség mellőzésével pár dolog erről az izomcsoportról … – A hasüreget előlről és oldalról a hasizmok zárják.- Ezért oltalmazza a hasi szerveket. – Ellenőrzi a hasüregi nyomást (az izmok ernyedésükkel és összehúzódásukkal segítik pl. a székelést vagy a szülésnél a toló hatást is!) – Segítenek a [...]

Kicsit el voltam havazva …

Mármint nem az időjárással volt gondom, csak kicsit besűrűsödtek az események! Annyi kérdést kaptam tőletek, hogy a bloggal nem haladtam szinte semmit! Megmondom őszintén, nem is számítottam ilyen érdeklődésre. Ez tök jó,örülök neki! Tedd fel nyugodtan a kérdésed, és amint tudok válaszolok. Szívesen veszem, ha az oldalon is közzéteszed, hogy mi érdekel, mert így a [...]

Nnnna nézzük ezt a fránya hasedzést!

  Különleges ajándékot kaptam Istentől …  … olyan telefonom van, ami edzés közben  empé3 formátumban “üvölthet” a fülembe … Néha botor módon elfelejtem feltölteni, és kénytelen vagyok még mindig ugyanazt a lemezt hallgatni , ahol elég sok embernél megakadt a tű. Tudod melyik számra gondolok? A ”Hogyan fogok már megint lefogyni?” címűre. Van még ilyen pl.: A csodálatos csipkecsoda gyógytea! Miért kell [...]

A "kockahas" mint mítosz …

Sokan nincsennek tisztában a tényekkel, amikor a nagy tömegek által áhított kockahas kerül a vágyak mezejére. Ebben a kis bejegyzésben megtudsz mindent ennek az izomcsoportnak az edzéséről, illetve arról, hogy hogyan tudsz magadnak esztétikus külsőt kölcsönözni. Nincsennek nagy trükkök, csak kőkemény meló. Tőlem nem fogsz kapni olyat tippet amitől 2hét múlva etalon leszel. Nem foglak [...]

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.