Költözködés

Sziasztok!

No nem én költöztem el, csak ez az oldal. :) Megtalálhatjátok itt:

http://nekedsemlehetetlen.net/

Gyertek, szóljatok hozzá! :)

Kicsit off de nem baj…

Mostanában az izületeim védelmében élvezem a középnehéz súlyokkal való edzést, és rámentem a 12-15 ismétlésekre. Soha nem szerettem így edzeni, de egyszerűen jól esik, és most így jobban is élvezem az edzéseket. Egyenlőre… :)

Fájt már kb 2 hónapja a térdem, és leálltam akkor a lábazással. 2-3 hete újra kezdtem, mert már némi javulást mutatott.

(Az volt az előzménye, hogy sietősen jöttem le a lépcsőházi lépcsőn, és a térdem egyszer csak elmozdult jobbra-balra egy éles fájdalom kíséretében. Nem rohantam, de majdnem felnyaltam a lépcsőházat.  Pont melledzésre mentem.)

Javult a térdem és elkezdtem pár szuperkönnyű,gépes gyakorlatot csinálni. Először a lábtolóra súlyt sem pakoltam, csak magáért a mozgásért csináltam. Nnna szóval eltelt ez a 2-3hét, és úgy gondoltam elkezdek nyugisan kis súllyal guggolni is. Meg is csináltam a magamnak kiírt 120kg-val az ismétléseimet és mentem a lábtológépre. Ott is óvatosan emelgettem a 3hét alatt a súlyokat, figyelve a lábam állapotára. Letudtam itt is a 300kg-val a napi előírásomat.

Jött a lábnyújtógép. Kicsit dinamikusabban mozgattam a súlykészletet, azon egyszerű oknál fogva, hogy egyenlőre így esett jól.

Kész ez a gyakszi is, átmásztam még a rehab edzésemet befejezvén a fekvő lábhajlítógépre.

Ha lehetne így utólag akkor biztos kihagynám már… :)

4×8 volt egyenlőre a terv. Az első 2 széria zökkenőmentesen is ment, de a 3.-ban a 6. ismétlésnél a lábhajlítóm megadta magát egy elég durva húzódással. Úgy repültem ki a gépből a fájdalomtól, hogy öröm lehetett nézni. Gyerekkoromban pályáztam Air Jordan súlypontemelkedésére, de nem ily formán gondoltam. 

Most annak örülök, hogy ennyivel megúsztam. Természetesen nem tudtam ráállni a lábamra, ami mára már enyhült azért. Odáig jutottam, hogy óvatosan rá tudok nehezedni, de behajlítom akkor végem van, mint a botnak.

Nem sajnáltatni akarom magam, mert nem is kell. Van akinek lába sincs. Nagyobb baj nem történt hála Istennek! Elpusztítani nem lehet, kis pihi és megy újra az építkezés!

A történetnek van pár tanulsága. Amit szeretnék átadni az a melegítés jelentősége, a másik ami esetemben a vesztemet okozta az pedig az, hogy fáradtság esetén is tartsd a folyamatos kontrolt az izmaid felett. Ne járj hasonlóképpen mint én, vagy rosszabbul.

Ettől eltekintve mindenki életében előfordulnak sérülések, de igyekezzünk ezeket minimálisra csökkenteni!

Vigyázzatok magatokra! Sérülésmentes kőkemény edzést kívánok! Lacinak egy zene, meg persze mindenkinek aki szereti! :)

Akinek nem tetszik attól sorry!

Addig is tépjétek szét a vasakat!

Le a terembe!

A kis kedvenc Toshibám!Nem tűntem el, csak volt egy kis technikai problémám a laptopommal! :) A „Skynet” öntudatára ébredt, de én szétkaptam, mint foxi a lábtörlőt! Megküzdöttünk egymással terminator módjára. Na szóval ez a kis malőr nem szegte kedvem, mert megállítani nem lehet ha céljaim vannak, max belassítani. Itt vagyok újra, és tolom az infót!

 

Ezúton is szeretném megköszönni a Fit Word Fitness vezetőségének, hogy évek óta ingyen edzhetek nagylelkűségük jeleként. (Főként Gajda Zolinak)

 

Ott fejeztem be az ucsó bejegyzést, hogy beléptem a terembe …

Leadom a mindig mosolygós pultoslányok egyikének az edzőbérletem, amiért cserébe kapok egy kulcsot egy öltözőszekrényhez. Irány az öltöző. Mikor belépek az öltözőbe hangosan köszönök! Sziasztok! Régen ez természetes volt, ma már nem annyira. Gyerekek! Ne legyünk tahók, ha nem ismerünk senkit, akkor is nyögjünk ki valamit! Lehet, hogy egy ilyen apró dolog miatt lesz az, hogy nem kell ott toporognod 10percet egy gépnél, hanem „beenged”, hogy felváltva dolgozzatok az eszközön. Alapvető dolgok ezek, és csak annak szól aki magára ismer a “nemköszönők” táborából!

Tehát öltöző … Gyorsan felkapom az „edzőrucim”, és nekikezdek az előkészületeknek. Tényleg, neked van kedvenc fekvenyomópolód??? A hülyeség határtalan, de nekem van. :)  

Még mielőtt felvenném az „őrbundát”, a sérülések elkerülése végett bekenem a a könyököm és a vállam bemelegítő kenőccsel. Van pár fajta, mindenki találja meg a megfelelőt magának. Én maradtam a régi jól bevált Nicoflex-nél. Lehetőleg miután bekented magad jól mosd meg a kezed, és ne nyúlj a szemedhez, mert pokolian szép albinó szemeid lesznek. :)

Már csak az aznapi harci eszközök kellenek, meg egy kis víz a kulacsba aztán go! Ha tolsz bele egy kis glutamint, akkor aztán király vagy! De majd később beszélünk a kiegekről is!

Jjjja még valami! Ugye te sem vagy parasztgyerek, aki nem visz magával törölközőt a terembe!?

Megragadom a szivacsom (nem szeretem a kesztyűt), a kulacsom, az övem, törölközőt felhajítom a vállamra, szekrénykulcs az egyik, mp3 játszó a másik zsebben. Mehetünk is!

Elkerülendő, hogy ne edzés közben zavarjanak a haverok, pacsizz le velük még most az elején! Persze csak ha nem zavarod meg őket a „tornázásban”. Lassan csak elérünk a lényeghez, mi? :)

Ééééés ide jön majd Peti barátom egy kis jegyzete a bemelegítésről. Legközelebb onnan folytatom, hogy a kedvenc mell gyakorlataim ismertetem veled.

Addig is nyomjad a vasakat rendületlenül!

Előkészületek még mindig…

Holnap melledzés. Nekem az az edzések Szent Grállja. Bár volt egy elég jó kis vállsérülésem 2000-ben azóta úgy figyelek ezeken az edzéseken, mint az a szegény macska akinek odacsukják a lábát az ajtóval egyszer. Vagy bemegyek azon a k…va ajtón, vagy kinn maradok, de sokáig nem maradok a veszélyzónában az tuti.

Mivel holnap melledzés, már ma elkezdek agyalni rajta, hogy mi hogyan lesz. Milyen gyakorlatok, milyen ismétlésszámok stb. Ilyen másik izomcsoport nálam még a láb. Már előtte 1-2 nappal rosszul vagyok attól, hogy be kell álljak majd a megpakolt rúd alá. Na de amikor elvégzed a kitűzött munkát … Az ám az igazi megváltás.

 Hangsúlyozom, hogy nem kell nagy súlyokat használj! Nem is arra vagyunk kitalálva, de én szeretek elmenni a teljesítőképességem határáig. Engem ez kapcsol ki igazán. Neked csak az a dolgod, hogy minél több vért pumpálj a cél izomcsoportba!

Tehát holnap mell… Fejben összeállt az akcióterv, már csak vizualizálni kell az egészet! Pl én így, hogy tudom, hogy  mi vár rám, már előre feltöltöm a szénhidrát raktáraim, és többet is iszok az átlagosnál. Fejben már készülök pár gondolat erejéig. Már tudom, hogy kb 4körül fogok lemenni a terembe. Ezért tervezhetek, hogy mire lesz előtte időm, és mire kell időt szakítsak.

A délelőttöm bőséges reggelivel kezdődik, majd ami még belefér az egy kis nasi. :)  Délben valószínűleg egy kiadós ebéd jön, utána én már nem szoktam semmi kaját magamhoz venni, esetleg pár falat erejéig. Nem szeretném, hogy az edzés alatt a gyomromban legyen a vér a célizmok helyett. Elég veszélyes lehetne az, mert könnyen sérüléshez vezet. Ilyenkor már egyre sűrűbben gondolok a délutáni megmérettetésre.

Mielőtt elfelejteném, természetesen a turmix az mehet! :)

Kis segítség, ha nem végzel aznap semmi fizikai munkát, hogy az agy-ideg kapcsolatod amikor kell megfelelően működjön … Tehát … Feszítsd meg párszor a nap folyamán az izmaidat, de úgy emberesen! Lehetőleg ne akkor, amikor tömegben vagy, hanem amikor magaddal tudsz foglalkozni kicsit. Lehet, hogy a plaza közepén hülyének néznének! :)

Oké… Fejben ha szükséged van még további spanolásra, akkor nézz meg pár edzővideót, vagy hallgass egy „kicsit” keményebb zenét. A telcsimen, a kocsiban meg itthon is van mindig ilyesmi. :) Nem nagyon szoktam kávézni azon egyszerű oknál fogva, hogy képes vagyok bealudni tőle, ezért inkább energiaitalt szoktam szürcsölgetni még edzés előtt.

Amire megérkezem a terembe már kellően fel vagyok húzva. Ez nem azt jelenti, hogy felidegesítem magam, hanem hogy kellő hangulatban vághatok neki majd az edzésnek.

Folyt köv…

Addig is ismerd meg az egyik kedvenc edzős zenémet! :) Tudom beteg vagyok! De ez van! :)

Ha ezért elzárkózol, és nem látogatod meg az oldalam, teljesen megértelek! :) Ha viszont tetszik, akkor örülök. Ha meg fel is spanol akkor egyenesen király!

Légy jó! Told a vasakat! Majd jövök!

Spartans, What is Your profession?

Ugye emlékszel a 300-ból erre részre, amikor Leonidas szólt a maroknyi seregéhez? A katonák egy emberként üvöltöttek … Itt cseng a fülemben … A hideg is kiráz! :) Érzted már ezt?

Veled volt már ilyen?

Alig várod a holnapot, mert lesz valami nagy esemény … Ilyen érzésnek kell hatalmába kerítsen minden nap! Várd a holnapi megmérettetést minden egyes edzés után! Amelyik nap nem edzel, az legyen a kínok kínja. Kellenek a pihenőnapok természetesen, de akkor ne férj a bőrödbe! Ezt hívják úgy, hogy „maradj éhes”.

Tudd motiválni magad! Akarj eredményeket elérni! Várd a csatát! Vizualizáld a győzelmed, utána menj neki, és robbantsd fel az izmaidat!

Én ezt a motivációt a teljesítményemmel tudom ellenőrizni és fenntartani. Ne érts félre! A testépítés nem egyenlő az erőemeléssel, vagy a súlyemeléssel! Csak a tükör a számít, semmi más! Ettől függetlenül lehetsz elszánt vadállat!

Nekünk egyetlen dolgunk van! Minél több vért „pumpálni” az izmainkba! Nem kell sz.rrá kínozni, de muszáj annyi vért belenyomatni amennyit csak tudunk. Ez a hölgyekre is vonatkozik, meg mindenkire, aki a testét szeretné formálni. Akinek versenyzési szándéka van, ezt hatványozottabban szívlelje meg!

Akarj minden edzésen többet kihozni magadból! Égjen benned a tűz! Vidd csatába a harcosokat! Mutass példát! Te vagy a vezér!

Hallgass olyan zenét ami felpörget edzés előtt! Ne ilyen tingli-tangli trance-t lehetőleg. Annak is megvan az ideje, meg a helye. Nézz olyan videókat ami motiválhat! Egyik ilyen kedvencem Dorian mester edzővideója. De számos motiváló videót találhatsz akár a neten is. Ide is biggyesztek neked egyet …

Ne hagyd hogy eltérítsen semmi attól, hogy végig vidd az edzésedet. Nem kell semmiféle edzéstervhez kőkeményen ragaszkodni, mert mindenkire hatnak külső belső dolgok. Mindig a felkészültségednek megfelelően hozd ki magadból a maximumot. Lehetnek gyengébb és erősebb napjaid. Ez függ a táplálkozásodtól, kipihentségedtől, gondoktól, örömtől stb. Lehetőleg zárd ki a negatív körülményeket! Csak az fog előrébb vinni, ha felkészülten mész a terembe.

Nem árt ha tudod, hogy nem az ott eltöltött időd mértékében fogsz fejlődni. Az edzés csak kb 20%-át fogja jelenteni a sikeredhez vezető úton. Táplálkozásban kell nagyon ott lenni, mert az teszi ki a 60%-ot. Ahhoz is fegyelem kell hogy a maradék 20%-ot is betartsd. Lásd pihenés pl.

Mára ennyi… Hamarosan folyt köv! Addig is stay hungry! :)

Egy jó hírrel jöttem ma …

Beszéltem tegnap Petivel és azt mondta, hogy szívesen hozzájárul ahhoz, hogy betekintést nyújtson nektek a bemelegítésbe, úgy ahogyan Én tőle tanulhattam.

 Úgy éreztem ha a hitelesség számít, akkor nekem a megfelelő emberrel kell beszéljek. És márpedig számít! Ugye? Legalább is nagyon remélem!

Mindig igyekszem majd olyan emberek segítségét kérni a blogomban, akik szívesen segítenek nektek, és nekem már bizonyítottak valamilyen területen. A polihisztorok ideje lejárt! Ha valami elősegíti a fejlődésed, annak utánajárunk!

Nekem is vannak hiányosságaim, ezért bizalommal fordulok szakemberekhez olyan dolgokkal kapcsolatban amihez jobban értenek! Szóval fogadjátok Őket sok-sok szeretettel!

Akkor vissza a tárgyhoz!

Mielőtt megfognád a súlyokat, és nyomnád mint süket a csengőt, Peti fog felkészíteni arra, hogy egyes testrészeid hogyan mozgasd át. Én inkább a súlyokkal való melegítéstől csatlakoznék majd be, ehhez a témához. Nnnna szóval hétfőn megbeszéljük a Sensei-el, hogy hogyan is kívánom elétek tenni ezt a dolgot. Addig jön majd még a motiváció, és még amiről szó volt…Hogyan készülj az edzésre?!

Addig is nézegess hasonló videokat mint ez!

További kellemes hétvégét!
Én meg megyek aztán adok egy kis “impulzust” a tricepsznek … :)
Buenos

Álljunk meg egy szóra!

Gabi 2001Na neeem … nem Grétsy László tanár úr kitűnő műsorát szeretném megörökölni, mert ahhoz kevés vagyok, mint Hitlerben a jóindulat! :) Ennek ellenére, Őt is szívesen látom az oldalamon bármilyen tekintetben. Ha firkálmányaim lektorálja, nekem az is tökkkéletes! :)

Még mielőtt a fejemhez vágnál valamit, gyorsan elmondom kedves olvasóm, hogy talomban marad egyenlőre a melledzés. És hogy miért azt is megtudod hamarosan.

Azon agyaltam, hogy ha minden testrész edzését odateszem eléd, akkor később talán azt gondolod, hogy mindent tudsz, és egyéb fontos dolgokra már nem szentelsz kellő figyelmet. Bocs ha evvel megsértelek, nem az a célom.
Sőőőőt az sem a célom, hogy jópofizzak veled. Egyedül az, hogy amit én tanultam ettől a szép sporttól, illetve az élettől azt átadhassam neked. Majd te kiválogatod a “kincseket” magadnak, ha egyáltalán találsz!

Nnnnna, pont ezért egy igen fontos témát dobok fel a mai bejegyzésemben, meg lehet még a következőkben is. Utána ígérem, jöhet a melledzés.

Tehát, amiről ma beszélni szeretnék az az , hogy hogyan kapcsolódik a motiváció a fejlődésedhez.

Má’ megint agyaskodok itt, mondhatnád. :) Jövök itt a rizsával, meg a töltelékdumával ahelyett, hogy mondanám a tutit. Ha továbbolvasol akkor látni fogod, hogy miért döntöttem mégis így.
Még ha tudod is ezeket a dolgokat, akkor is jó tisztába tenni. Vannak itt kezdők is, meg páran olyanok, akik nem így teszik a dolgukat!

Biztos találkoztál, meg találkozol is nap mint nap a teremben olyanokkal, akik letáboroznak egy gép vagy pad mellé, és igazából nem csinálnak semmit, csak beszélgetnek. Max örökölni lehet tőlük az eszközt. Eszükbe sem jut, hogy valaki “talán” edzeni jött ide. Eeez baromi idegesítő tud lenni. Tudom magamról, hogy még ha nem is szólok, de legszívesebben elküldeném őket p..csába! Mindegy! Kell az önuralom! :)

Figyelted-e, hogy az emberek ugyanúgy néznek ki évek múlva is. Alig izmosodnak valamit, és még csak jó kondiban sincsennek. Aki izmosodott az kuriózumszámba megy. F.ngjuk sincs róla miért. Tisztelet a kivételnek! Akik eredményeket érnek el, azok nem a piknikezők táborából kerülnek ki. Ott vannak fejben, és hajlandóak megfizetni az árát a fejlődésnek.

Az a pár elvetemült fószer, aki keményen tolja a vasakat, és nem a pletyidélutánra jött (ezzel feltartva téged), az erősen „beteg”, a szó legjobb értelmében. Vannak céljai, és hajlandó értük tenni is! Respect érte!!!

Aki szerinted edzeni jön, és csak mutyizik a súlyokkal, az mennyire hajlandó tenni a céljaiért? Mennyire figyel oda pl a kajálására?
Megsúgom semennyire.

Ez a sport, vagy életmód döntően a táplálkozáson múlik. 60-70%-ot hagyunk parlagon heverni, ha nem használjuk ki ezt az infót.
Ha arra sem elég elszánt a pali, hogy keményen edzen, akkor mi lesz a kajálással? Ugye?

Azokból a mikrosérülésekből (izomnövekedés egyik alapfeltétele) amiket szerzünk egy edzés során, hogyan fog a test regenerálódni?
Ha nem figyelsz rá, sehogy. Pontosabban nem úgy ahogyan te elképzeled, amiért te lementél edzeni.

Igazából elkanyarodtam kicsit attól, amit szerettem volna, ezért itt egy huszárvágással le is zárom a táplálkozási tanácsokat egyenlőre.

Amiről igazán beszélni szerettem volna az az, hogy hogyan készülj fel egy edzésre, vagy hogy egyáltalán készülsz-e.
És ehhez kapcsolódik a másik téma, amit még az edzőterembe lépés után a legfontosabb dolognak tartok.
 

(Tudom, És-sel nem kezdünk mondatot :) )

Ez pedig a bemelegítés! Ha sikerül rávennem régi mesterem, hogy ő oktasson benneteket kicsit, akkor egy 7.Dan-os Ninjutsu mestertől leshetitek el a bemelegítés pár alaplépését. Én elég sokat alkalmazom azokat a technikákat, és az izületeim hálásak érte. Köszi Peti! A hülyeségem néha sajnos határtalan és nem bírok magammal … nnnna olyankor sérülök meg! :) Örülnék, ha ti ezt elkerülhetnétek!Nálam egy szónak is száz a vége :) , ezért gyorsan össze is foglalnám, hogy az elkövetkező pár alkalommal, mivel szeretnék nektek segítséget nyújtani!

Lesz szó a motivációról, hogy hogyan készülj az edzésedre, és az elmaradhatatlan bemelegítés! Azt hiszem ezek a dolgok megelőzik az edzést, ezért úgy gondolom, hogy ez a jó irány!

Addig is motiváljanak a világ legjobbjai, ha versenyzési szándékaid vannak, vagy ha csak az alakod szeretnéd formálni!

Addig is ha kérdésed van visíts, küldj mailt vagy galambot vagy mittttttudomén! :)

És persze figyelj, mert hozom az infókat!

Még tovább!

Főként a has felső része kapott terhelést az előző gyakorlatoktól. Azért írom, hogy főként, mert itt sem tudod elkülöníteni a többi izomcsoporttól a hasad, illetve a has alsó régióját a felsőtől! Mondjuk ez utóbbi nem is célunk igazán!… nézzük a harmadik kis kedvencem!

Lábemelés

Tök jó kis gyakorlat ez is. Szintén amire figyelj az az, hogy amikor felemeled a lábad ami lehet enyhén,mondom ENYHÉN hajlított, akkor préseld a hasizmod, és fújd azt a levegőt!

A préselést úgy tudod a legjobban elérni, ha a mellkasod közelíted az ágyékod felé! Ezt nem csak úgy tudod elérni, hogy „begörnyedsz”, hanem úgy is, hogy közel azonos tengelyen lefelé préselsz! Másik nagyon fontos dolog az, amit állandóan látok főleg kezdőknél. A lábad az alsó holtponton állítsd meg! Ne engedd a tested hosszanti középvonalánál hátrébb! Ne lengesd a lábad! Legyen ez egy precíz, kontrollált mozgás! Lesz majd olyan testrész és gyakorlat ahol csalhatsz! Ez nem az! Ezért nincs is szükség súlyokra!

Hát ezek lettek volna az én kedvenceim, de van még pár igazán hasznos gyakorlat a hasizmaid edzésére!

Ne csinálj dolgokat lehetőleg csak azért, mert mások is azt csinálják! Tudd, hogy mit miért teszel!

Pl. csomó ember plusz súlyt rak a twister gépre… De minek? Meg fogja vastagítani a derekat! Jjjja, hogy az a cél… Akkor bocs, nem szólok bele! :)

Szóval minden témában milliónyi kis apró részlet lehet, amelyre nem térek ki, csak ha valakinek külön ez a kérése!

Pont ma meséltem Drasinak, hogy gyerekkoromban olyat játszottunk a strandon, hogy ki tud gyorsabban lemenni a 4m-es medence aljára. Az volt a legjobb módszer, ha teljesen kifújtuk a levegőt és úgy löktük lefelé magunkat a medence szélén. Nem volt plusz levegőnk, mert a hasizom ráfeszítésével kifújtuk mindet. Minél többet annál jobb volt.
Amikor leértünk a medence aljára akkor már csak el kellett rúgjuk magunkat és torpedó módjára siklottunk felfelé.
Ha valaki nagy levegővel merült alá, akkor nem ért le az aljára és eszeveszett tempózás kellett hozzá, hogy újra a felszínre jusson. :-)
Itt is a préselés volt a lényeg!
Azért mesétem csak el, hogy lásd nem mindig az a helyes út, ami első látásra jónak tűnik.

Még egyszer ki szeretném hangsúlyozni, hogy a has edzésével az izmok méretét tudod változtatni, és nem a felesleget leégetni! A lapos has még mindig diéta kérdése! :) Nem akarlak evvel fárasztani, de ezt nem lehet elégszer elmondani!

A pihenőidőkről nem beszéltem még!
Tartsd 20-40 másodperc között lehetőleg! Ha először nem megy, akkor nyugodtan lehet több is. Törekedj arra, hogy lerövidítsd, de ne a préselés és a gyakorlat rovására!

Most kaptál pár dolgot, használd őket a sikeredért!

Jó edzést!

Pár nap múlva jelentkezem, csekkold néha az oldalt!

Menjünk tovább!

Mi is a hasizom, és mi a funkciója?

Teljes részletesség mellőzésével pár dolog erről az izomcsoportról …

- A hasüreget előlről és oldalról a hasizmok zárják.- Ezért oltalmazza a hasi szerveket.

- Ellenőrzi a hasüregi nyomást (az izmok ernyedésükkel és összehúzódásukkal segítik pl. a székelést vagy a szülésnél a toló hatást is!)

- Segítenek a ki és belégzésnél úgy, hogy nyomás alatt tartják a hasüregi szerveket.

- Mivel a hasizom nem porcon és csonton tapad, hanem a körülötte levő izmokon, ezért komoly funkciója van a hátizmokkal együttesen. Mégpedig a gerincoszlop védelme és „támasztása”.
Rengeteg hátfájás kiváltó oka a gyenge hasizom.

Gondoltad volna?

Nem kívánok nagyon belemenni az anatómiába, mert nem igazán voltatok rá kíváncsiak, meg nem is az én asztalom teljesen.

Az egyszerűség a kulcs, ha jobb kondiba szeretnél kerülni. Ezt alkalmazhatod bármelyik testrészed edzésénél. Az egyszerűség nem egyenlő az összecsapott munkával, csupán annyit jelent, hogy nem kell különleges gyakorlatokat kitalálnod csak azért, hogy megnyugtasd magad. Kezdjük 3 alapgyakorlattal, amiket én is kedvelek az edzéseim során.

Legyen az első a felülés. Ezt a hatásosság kedvéért csinálhatod ferde padon is, vagy ahogyan én szeretem római padon.
Biztos láttad már edzőtermekben, hogy van aki tárcsát szorít a tarkójához, és úgy csinálja a gyakorlatot. Semmi szükség arra, hogy másold ezt a butaságot. Nem az a célod vele, hogy súlyt mozgass meg úgy, hogy a karod a vállad is elfáradjon. Ettől még nem lesz erősebb a hasizmod!

Legyen a második mondjuk egy hasprés. Nagyon egyszerű gyakorlat, és ez már nem a csípőd mozgását használja, hogy megfeszüljön a hasizom. Jobban is szeretem ezért, mint a felülést.

A fő kérdés nem az, hogy mit kellene csinálni!

A lényeg a HOGYAN!

Tehát akkor hogyan is kellene? Amit látok az az, hogy csinálnak rengeteg felülést, és bele is unnak nemsokára. Nnnna, akkor mi ne így csináljuk, oké?! Adjunk neki értelmet! Ha valami nem világos akkor szólj nyugodtan!

10perc naponta, és kőkemény hasizom lesz a jutalmad!

Akkor a lényeg! Nem kell millió ismétlés! Csinálj mondjuk csak 3×20-at gyakorlatonként, de azt úgy, hogy amikor közelíted a felsőtested a térded felé akkor fújd ki a levegőt! Pontosabban úgy fújd ki a luftot, hogy egy gőzmozdony hozzád képest egy piti kezdő legyen! :-)

No akkor…

Közelítesz! Fújd a levegőt! Feszítsd a hasizmod! Növeld a hasüregben a nyomást úgy, hogy még jobban ráfeszítesz! Még több levegőt fújj ki!

Csak próbáld ki! Elég lesz 15 ismétlés is, ha jól csinálod! Ezért nem kell tárcsa, meg 200 ismétlés. Sokan hasazás közben beszélgetnek… Bazzzzzz! Szerinted mit ér úgy a gyakorlat? Jól gondolod! „Sömmit!”

Van aki nem meri így csinálni, mert fontosabb, hogy mit látnak belőlük az emberek a teremben. Ennél nagyobb hülyeséget el sem tudok képzelni! Ők egy közösségi portálon képzelik magukat, és csak azzal foglalkoznak amivel ott pont nem kéne! Te ne rájuk figyelj, hanem fújjad azt a levegőt, nehogy má’ hiába tépjem itt a számat! :) Ha céljaid vannak, és komolyan is gondolod, akkor oda kell tenned magad! Ha meg csak hobbizol, meg nincs más dolgod, akkor mehet a beszélgetés. Csak eredményt ne várj!

10-15 perc ráfordítással elérheted, hogy a felesleg alatt komoly hasizmod legyen. A döntés a tied!

Pár nap múlva jön a harmadik kedvencem, meg egy kis összefoglaló még ehhez a témához. Ha másik gyakorlatra vagy kíváncsi, írd meg nyugodtan!

És továbbra se felejtsd, hogy a hasedzés nem a felesleg eltüntetésére, hanem az alatta levő izomcsoport edzésére szolgál! A lapos has diéta kérdése!

Addig is teszteld ezeket az új dolgokat!

Kicsit el voltam havazva …

Mármint nem az időjárással volt gondom, csak kicsit besűrűsödtek az események!
Annyi kérdést kaptam tőletek, hogy a bloggal nem haladtam szinte semmit! Megmondom őszintén, nem is számítottam ilyen érdeklődésre.

Ez tök jó,örülök neki! :-)

Tedd fel nyugodtan a kérdésed, és amint tudok válaszolok. Szívesen veszem, ha az oldalon is közzéteszed, hogy mi érdekel, mert így a többiek is bepillantást nyerhetnek. Természetesen aki aktívabb, és ily módon segíti az én munkámat, az több értékes tanácsra számíthat.

Ha szégyenlősebb vagy, és csak mailben megy, akkor se tartsd vissza magad! Megígérem, hogy nem foglak kinevetni, mégha buta lesz a kérdés akkor sem! Senki sem születik tudással, és ha én átadhatok neked akkor azt megtiszteltetésnek veszem!

Szóval egyénileg is kikérheted a véleményem, csak egy kis türelmedet kérem! Nem vagyok egy képesített titkárnő!  :-)

Megnyugtatásul csak megjegyzem, hogy írtam egy-két érdekes dolgot. Később megkaphatod, ha ott tartunk és elég kitartó vagy!

Pár napon belül akkor jön a has gyorstalpaló! Ha addig valami nem hagy nyugodni, és kérdésed van, keress! Nem venném a szívemre, ha ezért nem aludnál!   :-)

Addig is használd a fejed, és gyarapodj!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.